A magyarok őstörténete még nem teljesen tisztázott. Számos elmélet látott napvilágot a középkortól a 20. századig, mindegyiknek vannak támogatói és ellenzői.
A magyarság ősei részben Ázsiából származó lovas nomád törzsek voltak, amelyek vándorlásaik során sok más néppel kapcsolatba kerültek. Ennek során megismerkedtek a földműveléssel, iparral, kereskedelemmel és a különböző államszervezetekkel, amint ezt változatos eredetű jövevényszavaink is bizonyítják. Annyi valószínűsíthető, hogy az i.e. 1. évezred végétől a Volga és Káma folyók vidékén, a mai Baskíria területén éltek. (A 13. században erre járó Julianus barát még magyar nyelvű népet talált itt, és ezért a latin Magna Hungaria, vagyis „nagy Magyarország” nevet adta az országnak.)
Tartalomjegyzék[elrejt] |
A krónikák tanúságtétele [szerkesztés]
Lásd még: Az Árpád-ház eredetmondáiA magyar őstörténet legrégebbi hagyománya a szkíta hun-magyar rokonságról ír.
Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár A Birodalom Kormányzásáról című művében külön fejezet szól a honfogaló magyarok elődeiről: A türkök népének eredetéről, és hogy honnan származnak. A császár a magyarokat türköknek nevezi, említést tesz vallásukról, eredetükről, életmódjukról.
- „A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, melyet első vajdájuk nevéről Levediának neveznek… Ezen a helyen … folyik a Chidmasz folyó, melyet Chingilúsznak is neveznek. Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig… Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők közt háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. …a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre… Néhány év múlva a besenyők rátörtek a türkökre, és fejedelmükkel, Árpáddal együtt elűzték őket. … A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök laktak [1], az ott levő folyók neve szerint hívták. A folyók a következők: első folyó az úgynevezett Varuch, második folyó az úgynevezett Bug, harmadik folyó az úgynevezett Trullosz, negyedik folyó az úgynevezett Prút, ötödik folyó az úgynevezett Szeret.”[2]
Mit mond a nyelvészet? [szerkesztés]
A magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba, annak finnugor ágába tartozik. Az uráli alapnyelvet beszélők őshazája valószínűleg Nyugat-Szibériában, az Ob alsó folyása és az Urál hegység között volt. Kb. 6 ezer évvel ezelőtt az ősnyelv szétvált a finnugor és a szamojéd ágra. Kr. e. 3500-3000 körül a finnugor nyelv ismét szétvált a finn-permi és az ugor ágra. Az ugor ágat a magyar, a vogul (manysi) és az osztják (hanti) nyelv alkotja. Ezektől a magyar a Kr. e. 1-2. évezred fordulóján különült el. Az obi-ugor nyelvet (vogul, osztják) beszélők száma napjainkra erősen megfogyatkozott, egyes nyelvjárások ki is haltak. Ezek a nyelvek a magyarral ellentétben nem rendelkeznek írásbeliséggel. Természetesen léteznek más elképzelések is rokonságunkkal kapcsolatban. Ezek jelentős része antropológiai szempontból közelítik meg a kérdést. Ez a megközelítés azért nem helytálló, mert a nyelvrokonság nem jelent feltétlenül faji rokonságot is. Továbbá már az uráli ősnyelvet beszélő közösség is több „faj” ötvözete volt, melyek a szétvándorlás után tovább keveredtek más népcsoportokkal. Két másik jelentős elképzelés a török-magyar és a sumér-magyar rokonságot véli valósnak.
A nyelvrokonsági bizonyítékai: A nyelvek közötti rokonság megalapítására a szakemberek a nyelvrokonítás eljárását dolgozták ki. A nyelvrokonság bizonyítékai: • a szabályos hangmegfelelések • az alapszókincs közös kellege • a rokon szavak jelentéskörének hasonlósága • a nyelvtani eszközkészlet hasonlósága • segédtudományok (régészet, antropológia, néprajz, stb.) bizonyítékai A nyelvrokonságot a szavak, a szóelemek egyes hangjainak szabályos megfelelése dönti el. A szabályos hangmegfelelések az ősi szavakban történt szabályos eltérések, vagy különbségek. A nyelv hangkészlete az idők során változik, így lehet, hogy ugyanaz a hang egy rokon nyelvben másként változott, de a változás szinte minden esetben azonosan történt. Erre jó példa a magyar nyelv szókezdő f hangja, amely a finnugor nyelvekben a p hangnak felelt meg. magyar vogul osztják zürjén votják cseremisz finn f→p fa pa pu pu pu puu f→p fon pun pinni pun penem puno
- kéz këdë käsi
szem sem szém szjin szjim szindze silmä h→k hosszú chosa kuzj kuzj kuzso
-
- A tővéghangzók lekoptak.
A rokon nyelvek szavaival összehasonlítva a magyar szavak szabályos, a nyelv fejlődése során kialakult eltéréseket mutat. A kéz szavunk kezet alakján az utolsó magánhangzó lekopása és az első szótag megnyúlása figyelhető meg. Az ősz szavunk egyik rokon nyelvben syksy formában létezik. Ezen megfigyelhető a szókezdő „sz” és az utolsó magánhangzó lekopása, valamint egy nyitódás is (’szükszü’→’ösz’)
Alapnyelvi szavaink általában egy-két szótagból állnak. A nyelvünkben kb. 700-800 finnugor eredetű szó található. A nyelvrokonság másik bizonyítéka, ha a rokon szavak jelentésköre megegyezik. Ilyen például a kéz vagy a három szavunk, ezek jelentése több finnugor nyelvben is ugyanaz, mint a magyarban. Lehetnek eltérések is. A szó jelentése ilyenkor megőrizheti egy-egy nép történelmének jellegzetességeit is. Erre példa a magyar ház szó, melynek hasonló alakú finn rokona a kota szó, amely azonban már kunyhót, főzőházat jelent. A nyelvrokonítás fontos bizonyítéka a rokon nyelvek hasonló nyelvtani rendszere is. Pl. a magyarral rokon nyelvek mind toldalékoló (aggluntináló) rendszerűek. Az ilyen nyelvekre jellemző, hogy lassan változnak. Az uráli nyelvek közös sajátossága, hogy a birtokos személyjelek kifejezik a birtokos és a birtok számát is. A birtokos személyjel valószínűleg egy ősi személyes névmásból alakult ki. A legtöbb uráli nyelvben az E/1. személyű birtokost az –m toldalékkal jelölik. A magyar nyelv rokonainak határozórendszerére is jellemző az irányhármasság. További hasonlóságok a helyhatározó –n ragja, a többes szám –k jele, a fokjelek és személyragok. Több ponton hasonlóságot mutat a magyar és a rokon nyelvek igeragozása is. A mondattan és szórend körében is vannak hasonlóságok. Pl. a finnugor nyelvekben is létezik a névszói állítmány, valamint azonos a jelző és a jelzett szó szórendje.
A szinkrón és diakrón nyelvszemlélet: Egy nyelvet kér szempontból lehet vizsgálni, a rokonsága és a fejlődése alapján. Egy nyelv fejlődésének vizsgálatánál megkülönböztetünk szinkrón és diakrón szemléletet. A szinkrón nyelvszemlélet (’együtt az időben’) egy adott kor nyelvállapotának vizsgálatát jelenti. A diakrón nyelvszemlélet (’az időn át’) egy történeti megközelítés, a nyelv változásait vizsgálja. A nyelvre egyszerre jellemző az állandóság és a folyamatos változás. Állandó, mert megértjük korábbi korok nyelvhasználatát is. Korábbi korok nyelvállapotának vizsgálatával azonban számos olyan példával találkozhatunk, mely az állandó változást bizonyítja, pl. olyan szavak, melyeket ma már nem használunk, vagy egy ma is létező szó eltérő hangalakja.
A régészet vallomása [szerkesztés]
Embertani ismereteink [szerkesztés]
A modern genetika eredményei [szerkesztés]
73,3%-a (EU18, EU19) a IX. szakaszba esik;
15,5%-a (EU7, EU8 11%, EU9-EU11 4,4%) a VI. szakaszba esik
8,9%-a (EU4) a III. szakaszba esik
2,2%-a (EU17) a VIII. szakaszba esik.
A magyarok genetikai rokonai [szerkesztés]
A genetika időmérése évekre, napokra nem képes meghatározni az eseményeket. 134 250 ± 44 980 év 13 génmutációs változást [3] (a továbbiakban GM.) jelent. A 7 GM-mel ezelőtti M173-mal (azaz 173-as génmarkerrel) rendelkező emberek feltehetően kb. 30 000 évvel ezelőtt érték el Európát. A magyaroknál az ebből kialakult 5 GM-mel ezelőtti M17 (EU19) a legjellemzőbb génmarker. Az európai-kínai-ausztrál őslakó-amerikai indián (VII.-X.) közös 9-es markerből 2 GM-mel ezelőtt kialakult TAT-marker (EU13, EU14) ugyanakkor a magyaroknál nincs jelen, de a finneknél (41,7%) és a mariknál (65%) igen.[4].
Az mindenesetre kimutatható, hogy a mai magyar nép genetikai állományához a horvát, lengyel és ukrán áll a legközelebb. A finntől a mai magyar népesség jelentős genetikai távolságban van.[5].
A magyarok Y kromoszómáinak 73,3%-a Európa nagy részének népességéével azonos (EU18 és EU19). (Az előbbi a baszkoknál a legmagasabb: 90%-os.) A mai magyarok között 11,1% az Európa északi részén domináns EU7, és 2,2 + 2,2% a Közel-Keletről jött mezopotámiai-kaukázusi emberek leszármazási vonala (EU9 és EU11). A finneknél is jelenlévő EU17 (2,2%) pedig olyan korból származik, amikor még az ausztrál őslakók és az amerikai indiánok ősei is együtt éltek, de már nem Afrikában.
Haplotípus %-os megoszlás [szerkesztés]
| Gén | EU4 | EU7 | EU8 | EU9 | EU10 | EU11 | EU13 | EU14 | EU17 | *EU18 | *EU19 | |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| nép | ||||||||||||
| lengyel | 3,6% | 23,6% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0 % | 16.4% | 56,4% | |
| magyar | 8,9% | 11,1% | 0% | 2,2% | 0% | 2,2% | 0% | 0% | 2,2% | 13,3% | 60% | |
| baszk | 2,2% | 2,2% | 4,4% | 0% | 2,2% | 0% | 0% | 0% | 0% | 88,9% | 0% | |
| finn | 0% | 41,7% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 41,7% | 2,2% | 8,3% | 8,3% |
Származási fa összetétele a magyaroknál [szerkesztés]
- Az 12 GM-mel ezelőtt kialakult M89-ből a következők alakultak ki (világoskék, piros; zöld, sötétkék, lila jelölések).
- A 10 GM-mel ezelőtt kialakult M9 (zöld, ->sötétkék, ->lila)
- A 9 GM-mel ezelőtt kialakult M45 (zöld, ->sötétkék)
- A 7 GM-mel ezelőtt kialakult M173, azaz EU18 (35-40 ezer éves marker, zöld színnel jelölve) ma a baszkoknál a legjellemzőbb (88.9%).
- Ebből vált le 5 GM-mel ezelőtt (~13 ezer éve) a legnagyobb eljegesedés végén az az M17, azaz EU19 jellemző (sötétkék). A magyarokra a legjellemzőbb az EU19, a magyar népesség 60%-a rendelkezik vele. Ha figyelembe vesszük a magyarok második legjellemzőbb markerét is, az EU18-at, ami 13,3%, akkor látható hogy a magyarok 73,3%-a az európai népek többségével jelentős genetikai rokonságot mutat. [6] A két génmarker együtt a következő %-ban fordul elő: spanyolországi baszkok 89,9%, franciaországi baszkok 86,4%, katalánok 79%, hollandok 74,1%, magyarok 73,3%, lengyelek 72,8%, olaszok 66%, andalúzok 65%.
- A 7 GM-mel ezelőtt kialakult M173, azaz EU18 (35-40 ezer éves marker, zöld színnel jelölve) ma a baszkoknál a legjellemzőbb (88.9%).
- A 7 GM-mel ezelőtt kialakult M11, EU17 a magyaroknál és finneknél 2,2%, kisszámú eurázsiai elemről lehet szó. P. A. Underhill és társai az ausztrál őslakosoknál előforduló markerekhez sorolja.
- A 2 GM-mel ezelőtti (~4000 éves) TAT és M178 (lila), azaz EU13, EU14 markerek csak az uráli nyelveket beszélők körében fordulnak elő. A magyar populáció ekkor már jelentős távolságban elkülönülten kellett éljen a finntől, mivel a magyaroknál nincs sem TAT, sem M178. A tortadiagrammokon látszik, hogy a törökországi területeken és Kazahsztánban kis %-ban előfordulnak.
- A 9 GM-mel ezelőtt kialakult M45 (zöld, ->sötétkék)
- A 3 GM-mel ezelőtt kialakult (~22 ezer[7] éves) közel-keleti M170 marker, azaz EU7 és EU8 (világoskék) a magyaroknál 11,1%. Ez a közel-keleti hullám csak érintette a Kárpát-medencét, nem lehet kimondani, hogy képviselői a jégkorszakot követően jöttek volna először. Miután a klíma enyhült, az üres területeket észak felé is gyorsan birtokba vették.
- Az 1 GM-re lévő M201 a 12 GM-mel ezelőtt kialakult M89-ből az 5 GM-mel ezelőtt kialakult (~17 ezer éves) M172 (piros), azaz EU9, EU10 és and EU11 (a kaukázusi örmények 66,6%-a ilyen) a Közel-Keletről vándorolt be, nem lehet meghatározni mikor. A magyar populácíóban az aránya 4,4%.
- A 10 GM-mel ezelőtt kialakult M9 (zöld, ->sötétkék, ->lila)
- Egy másik ág az 5 GM-mel ezelőtti M35 (sárga) markerrel jelölve az EU4, amely a közvetlenül az emberré válás után elvált típus változata. Ez lehet az Afrikából bevándorolt népesség markere. A legjellemzőbb Nyugat- és Dél-Afrika nyugati részén. Spanyolországban elhanyagolható. Így a Közel-Keletről több állomáson keresztül juthatott Európába. A magyaroknál 8,9%, a görögöknél 22,4%, a libanoniaknál 25,8% az aránya.[8].
Néprajzi párhuzamok [szerkesztés]
A magyar őstörténet kutatásának története [szerkesztés]
Őseink, rokonnépeink kutatása, a kapcsolattartás már a 10. században megkezdődött. Bíborbanszületett Konstantin már megemlíti, hogy Tormás herceg, Árpád fejedelem dédunokája közli vele: "...küldöttjeik mindmostanáig meg-meglátogatják a keleten maradt türköket...". A 10. században a bolgárok, a 11. században a beköltöző jászok és kunok hoztak újabb híreket. Julianus barát 1235-36 évi útja után a vallon származású Rubruk 1243 húsvétján járt a mongol nagykán udvarában. Visszaemlékezésében leírja, hogy az összesereglettek között magyarok is vannak. A következő években több magyarországi személy is járt a mongoloknál, akik valószínűleg a keleti magyarokkal is kapcsolatba kerültek. Magyarországi Illés (Elias Hungarus) 1340-ben érkezett vissza a mongoloktól Avignonba. Magyarországi Gergely (Georgius de Hungaria) Khambalikban (ma: Peking) járt, és öt évet töltött a mongolok között. (1346-ban érkezett vissza.) Escandeli Máté (Mathias Escandel) Kína belsejéig jutott, s ott halt meg 1399-ben. Zalánkeményi Kakas István és Tectander György 1516-1526 között a belső orosz területekről adtak hírt. Hatvani Turkoly Sámuel a cár szolgálatában állva krími falvakról írt, "... melyekben magyarul beszélnek."
II. Apafi Mihály fejedelem udvari káplánja Johann Gruber volt, aki miután Kínában járt, a nagyszombati egyetemen Belső-Ázsiáról adott elő. Orlay János(1770-1826), majd követője Nagylaki Jakcsics Gergely 1804 tavaszán a kaukázusi magyarokhoz jutott el. Egy Szabó nevű nazarénus hittérítő 1805-1822 közötti bagdadi útja során "többmilliónyi ázsiai magyarról" szerzett tudomást. Ógyallai Besse János (1765-1842) a Kaukázusban maradt szavárd magyarok között járt, de mivel kutatásainak eredményeit a Habsburg kancellária nem fogadta el, ezért Franciaországban adta ki.
Legnevezetesebb Belső-Ázsia kutatónk Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) volt. Göttingenben Johann Blumenbach, antropológus professzora szerint: "Sándor, ezek a jugarok olyanok, mint a magyarok. Ha oda mégy, ahol ezek élnek, jó helyen keresed őseidet." A zanglai kolostorból 1842-ben indult Kelet-Turkesztánba, de azév áprilisában Dardzslingben meghalt. Még 1832-ben hazaküldött "végrendeletében" így írt: "Aki utánam megindul, ... Nagy-és Kis-Bukáriába menjen ... chinai Tatárországnak beljebb eső részei azok a helyek, ahol a magyar nemzet bölcsőjét keresnünk kell."
Márlaki Jerney János 1844-ben a volt párthus területeken járt. Zichy Jenő (1837-1898) expedícióiban Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész, Szádeczky-Kardos Lajos történész,Wosinszky Mór történész is részt vett 1895 és 1898 között. Eljutottak Buharába és Szamarkandba is. A harmadik expedícióban részt vettek: Pápay József, Pósa Béla, Jankó János nyelvészek is. Mongóliában a "székely rovásíráshoz hasonló sírfeliratokat" találtak.
Különös elméletek [szerkesztés]
Csicsáky Jenő A magyar nemzetcsalád útja Távol-Nyugatról Távol-Keletig (Sydney, 1961) című könyvében a magyarokat egy elsüllyedt földrész lakóitól eredezteti. A James Churchward angol ezredes által népszerűsített Mu kontinensre vonatkozó elméletekből kiindulva így ír: „a Csendes-óceánban egykor létezett három halomból álló óriási földrész, amely Kr. e. 11 542. év május havának 13. napján az ottani éjjelen vulkanikus lángörvénytől elárasztva az Óceán mélyére süllyedt...”. Az elsüllyedt földrészt Csicsáky szerint Munak, Anyának, Földanyának stb. hívták. Lakói a magyák (=magyarok) tanították meg a népeket nyelvre, írásra és emberi életre. Elmélete szerint magyák egy része Muból Amerikába költözött és nyelvük feltűnően egyezik a magyarral. A magyák többi ága pedig a Föld többi részén szóródott szét.
Az ősi magyar nyelvtan szerint a magyar nyelvet egyetlen kőből faragták, egyetlen logikával, így nem szorul feltétlen arra, hogy bármely más nyelvből is akár kölcsön vegyen, akár kölcsön adjon. Ennek fényében a magyar őstörténethez egy teljesen önállóan alakított és fejlődött ősi magyar nyelv kapcsolódhat.
Egyéb kapcsolódó szócikkek [szerkesztés]
- Magyarok
- A magyar nép kialakulása
- Alternatív elméletek a magyar nyelv rokonságáról
- A magyar népi műveltség samanisztikus emlékei
- A Kárpát-medence története a honfoglalásig
Irodalom [szerkesztés]
- Rédei Károly: Őstörténetünk kérdései, A nyelvészeti dilettantizmus kritikája, Balassi Kiadó, Bp., 2003. ISBN 963 506 515 9
- http://istvandr.kiszely.hu/ostortenet/007.html
- Genetika:
 |
- ^ tehát Etelközt
- ^ [1]
- ^ A mutációs változások száma a kép forrásaként is szolgáló "The phylogeography of Y chromosome binary haplotypes and the origins of modern human populations :P. A. UNDERHILL"*, G. PASSARINO",&, A. A. LIN", P. SHEN#, M. MIRAZO! N LAHR$,%, R. A. FOLEY$, P. J. OEFNER# and L. L. CAVALLI-SFORZA" " Department of Genetics" [forrás?] című munkából való.
- ^ Ornella Semino: The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens: A Y Chromosome Perspective, in Extant Europeans, Science 2000/10. p. 290 [2]
- ^ Ornella Semino: The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens: A Y Chromosome Perspective, in Extant Europeans, Science 2000/10. p. 290 [3]
- ^ A cikk (lásd fentebb) szerzői szerint az M173 30 ezer éves marker, amely az aurignaci telepeknél – 35 ezer-40 ezer évvel ezelőtt – vagy legkésőbb a legnagyobb eljegesedéskor – 20 ezer-13 ezer évvel ezelőtt – élő vadászoknál jelent meg Európában.
- ^ A cikk (lásd fentebb) szerzői szerint talán az M170 eredete a 20-25 ezer éve a Közel-Keletről bevándorolt, Gravetti-kultúrájú társadalom emberei voltak.
- ^ Ornella Semino: The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens: A Y Chromosome Perspective, in Extant Europeans, Science 2000/10. p. 290 [4]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése