Ez a szócikk a magyarság történelmének ókori és koraközépkori (5–10. század közötti) szakaszát öleli fel. A korszak magában foglalja a Volga-Káma-menti, levédiai és etelközi tartózkodást, valamint a honfoglalás és a kalandozások korát, Géza fejedelem uralkodásáig.
A Kárpát-medence honfoglalás előtti történetéről lásd: A Kárpát-medence története a honfoglalásig
Tartalomjegyzék[elrejt] |
Ókori előzmények [szerkesztés]
Fő szócikk: Magyar őstörténetA korai magyar fejedelemség [szerkesztés]
Levédia [szerkesztés]
Az 5. század közepén a népvándorlás arra kényszerítette a magyarokat, hogy a valószínűleg a Volga és Káma folyók vidékén fekvő korábbi szálláshelyüket elhagyják és nyugatabbra vándoroljanak. A magyar őstörténet írott forrásai szerint egy darabig a Don környékén (Levédiában) éltek. A magyarok is részét alkották a hunok, az avarok, majd az onogurok birodalmának.
Etelköz [szerkesztés]
Fő szócikk: EtelközA 7–9. század között a Don és Szeret folyók között (a mai Ukrajna déli része, valamint Moldva területe – lásd Bíborbanszületett Konstantin művét "A birodalom kormányzásáról"), az ún. Etelközben lett a magyar törzsszövetség új szállásterülete. A magyar törzsek először a Kazár Birodalom szövetségesei voltak, majd független birodalmat hoztak létre, ahol államalkotó népként uralkodtak más népcsoportok felett.
A 9. századi arab források fejlett állami életről számolnak be.
Honfoglaláskor [szerkesztés]
Fő szócikk: HonfoglalásA honfoglalás [szerkesztés]
A zsákmányszerzés érdekében a rokon törzsek hajlandóak voltak más népekkel szövetségre lépni, és részt venni azok egymás ellen folytatott csatájában is. Jó harcosok lévén több európai uralkodó is gyakran meghívta a magyarokat csapataik erősítésére, és hírük egész Európát bejárta. (Így például a német krónikák is beszámolnak róluk.) Fegyelmezett hadszervezetük, újszerű harcmodoruk, mellyel csapdába csalták az ellenséget, lovaglásban és íjkezelésben megmutatkozó tehetségük félelmetes ellenféllé tette őket. Az európai háborúk során gyakran jártak a Kárpát-medencében, Attila volt országában, és ismerték a terület előnyeit. A század végére a besenyők egyre hevesebben támadták a magyar törzsek szállásterületeit a nehezen védhető keleti sztyeppevidék felől. Ezért a törzsi vezetők Etelköz elhagyását és a szomszédos Kárpát-medence elfoglalását fontolgatták. A hét törzset tömörítő magyar törzsszövetség fejedelmeinek Álmost majd őt követően Árpádot, a Megyer (Magyar) törzs vezetőit választották, a társfejedelem Kurszán volt ekkor. A magyar törzsekhez csatlakozott a szomszédos kabarok három törzse is.
Egyes szakvélemények szerint a honfoglalást egy különösen pusztító besenyő támadás után döntötték el végleg. 894-ben Bölcs Leó bizánci császár szövetségeseként a magyar seregek a bolgárok ellen szálltak harcba, amikor, kihasználva a főhadak távollétét, etelközi szálláshelyeiket a besenyők feldúlták. Ez a pusztítás arra kényszerítette a magyarokat, hogy Etelközt elhagyják és a biztonságosabbnak ítélt Kárpátok védvonala mögé vonuljanak. Más vélemények szerint a Honfoglalás csak egy hosszabb ideig tartó és jól megtervezett áttelepülés lehetett. (Az ökrös szekerek és a nyájak sebességét kell alapul venni.) Ez napjainkban is komoly logisztikai próbatétel lenne. A magyarság másik része a déli irányba vándorlást választotta, a Kuma folyótól délre, a nyári legelők kaukázusi vidékét. (Dr. Bendefy szerint ők lettek Kummagyaria magyarjai)
895-ben az etelközi magyarság jó része (a becslések szerint 200-500 ezer ember) a Kárpát-medencébe költözött. A helyi fejedelmekkel szövetségre léptek vagy harcban legyőzték őket, és elég gyorsan birtokba vették az egész területet. A következő néhány nemzedék alatt a honfoglalók és az őslakók összeolvadtak. Az előbbiekből (a feudális államrend erősödésével) lettek a szabadok, a későbbi nemesség, az utóbbiakból pedig jellemzően a szolgák, a későbbi jobbágyság.
A kalandozó hadjáratok [szerkesztés]
A következő évtizedekben a magyarság életmódja kezdett megváltozni. A letelepedés kényszerének feszültségét zsákmányszerző hadjáratokon, az úgynevezett kalandozásokon keresztül próbálták levezetni. A Keleti Frank király IV.(Gyermek)Lajos az első évtized kalandozásait megelégelve Kurszán társfejedelmet egy a Fischa mentén rendezett találkozó alkalmával kíséretével együtt megölette(904 nyarán), majd megelőző csapásként egy kb.100000 fős sereggel Pozsonyig nyomul. A Pozsonyi csataban Árpád fejedelem és fiai megsemmisítő győzelmet arattak a német hadak felett. Évtizedekre szabaddá vált az út nyugatra a portyázók előtt. Több mint nyolcvan ilyen hadjáratot vezettek Nyugat-Európa és Dél-Európa valamennyi országába. Itáliába, a német és francia fejedelemségekbe, de még a messzi Spanyolországba is eljutottak. A kezdeti sikerek után 955-ben az augsburgi csata súlyos vereséget hozott, ami a korábbi stratégia átgondolására kényszerítette a vezetőket.
Lásd még [szerkesztés]
- Árpád-ház
- Kettős honfoglalás
- A keleten maradt magyarságról lásd: Keleti magyarok
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése